18 May

2018. május 18-án került sor Lipovics János keramikus művész „Művészet és mesterség” című kiállításának ünnepélyes megnyitójára. Az eseményt nagykövetségünk közösen szervezte a Lettország százéves fennállását ünneplő lett nagykövetséggel, amely Kristine Nuke-Pantelejeva lett keramikus művész „Nap útjai” című kiállítását mutatta be a görög közönségnek. Az eseménynek helyt adó Athéni Modern Kerámia Múzeum „A kerámia összeköt” összefogó címet adta a közös kiállításnak, amely nagy örömünkre bekerült az EU Kulturális Örökség Európai Éve 2018 programsorozatba.

Az ünnepélyes megnyitón Haupt Erik nagykövet és Gatis Šneiders lett elsőbeosztott köszöntötte a több mint 100 meghívott vendéget, akiknek a köszöntőt követően a görög ELKELAM táncegyüttes magyar, lett és görög néptáncokat mutatott be. Az eseményen magyar borokkal és lett ételekkel láttuk vendégül a meghívottakat.

A közös kiállítás 2018. június 20-ig tekinthető meg Athénban és a terveink szerint utána további görög városokban is bemutatásra kerül.

(A képre kattintva fényképalbum nyílik